FbPixel

Noduláris melanoma

  • Kategória: Anyajegy, melanóma, basalioma szűrés, eltávolítás Bőrgyógyászat
Noduláris melanoma

A melanoma a bőr festékes sejtjeinek rosszindulatú daganata. A noduláris melanoma az egyik legagresszívebb, leggyorsabban terjedő melanoma típus. A melanoma korai diagnosztizálása és sebészi eltávolítása után az életkilátások jelentősen javulnak, ezért bőrgyógyász szakorvosi vizsgálata haladéktalanul javasolt.

Hogyan ismerhető fel a noduláris melanoma?

A melanomának több klinikai formáját különítjük el:

  • felszínesen terjedő melanomát, mely a leggyakoribb melanoma forma,
  • az acralis melanomát, mely az ujjakon, körmök alatt, a tenyereken és a talpakon jelenhet meg,
  • a lentigo melanoma malignumot, mely idősebb korban a fénynek kitett testfelületen alakulhat ki,
  • ill. a noduláris melanomát, mely gyors terjedést mutathat.

A noduláris melanoma a melanomák 15-20% teszik ki. Általában újonnan alakul ki, a testfelületen bárhol megjelenhet, gyors ütemű növekedést mutat, félgömbszerűen előemelkedik a bőrből. Megjelenése változatos színeket mutathat - tartalmazhat barna, sötétbarna, fekete, kékes, lilás, vörös és fehéres területeket is, azonban előfordul, hogy a fentiek közül csak egy szín jellemzi. Többnyire tömött tapintatú, a felülete kisebesedhet, ill. kéregszerű pörk is megjelenhet rajta.

Mi a kezelése a noduláris melanomának?

Az újonnan kialakult, gyorsan növekvő színes bőrképlet bőrgyógyász szakorvosi vizsgálata haladéktalanul javasolt. A vizsgálat magába foglalja a szemrevételezést és a dermatoszkóppal történő vizsgálatot. Noduláris melanoma gyanú esetén sebészi kimetszést javasolt, majd a szövettan pontosítja a diagnózist és a patológiai stádium besorolását.

2

Mik a kockázati tényezők és hogyan lehet elkerülni a noduláris melanoma kialakulását?

A melanoma kialakulása több tényezős folyamat, nem lehet csupán egy faktort feltételezni a háttérben. Ismert azonban, hogy az UV terhelés a bőrdaganatok kialakulásának rizikóját növeli: így a fényvédelem elsődleges a megelőzésében. Ha a családi kórtörténetben előfordult melanoma, szintén rizikófaktornak számít. A 100-nál több anyajegy jelenléte a bőrön, a világos bőrtípus, világos szem és hajszín szintén kockázati tényező.

A melanoma korai diagnosztizálása és sebészi eltávolítása után az életkilátások jelentősen javulnak.

A melanoma legkorábbi típusa az in situ melanoma (a hámszövetre lokalizálódó melanoma) áttétet nem képez, így a sebészi ellátással gyógyulás biztosítható.

Legfrissebb cikkek

Melanoma

Melanoma

A melanoma malignum egy rosszindulatú daganat, amely leggyakrabban a bőrön, jóval ritkábban a nyálkahártyákon és a szemben is megjelenhet, és áttéteket is képezhet. Az áttétek a normálisan működő szerveket károsíthatják, funkciójukat csökkenthetik, életveszélyes károsodásokat okozhatnak. Azonban a korai melanoma (in situ melanoma) − idejében történő felismerésével és műtéti eltávolításával az áttétképzés megelőzhető.

 

Tovább olvasom
Basalioma

Basalioma

A basalioma egy bőrdaganat. A basalis sejtekből indul ki (ez a bőrnek a legalsó sejtsora és ezek termelik az új hámsejteket. A legtöbb basalioma a hosszútávú napfény miatt alakul ki. A napozás elkerülésével, megfelelő fényvédők alkalmazásával jelentősen csökken a basalioma kialakulásának a kockázata.

Tovább olvasom
UV sugárzás és a melanoma

UV sugárzás és a melanoma

A legveszélyesebb óráknak a 11-15 óráig tartó időszakot tartjuk nyáron. Ilyenkor rendkívül fontos a megfelelő fényvédelem. Természetesen előtte és utána is erős az UV sugárzás, de ezt megfelelő fényvédelemmel még kompenzálni lehet.

Tovább olvasom

Legfrissebb cikkek

Összes kategória

EXION™ eljárások kiegészítő ápolása

EXION™ eljárások kiegészítő ápolása

Az EXION™ 4-in-1 multiplatformos orvosesztétikai készülék innovatív technológiája áttörést jelent az arc- és testkezelésében. Hogy a kezelések hatása minél látványosabb legyen és minél hosszabban tartson, a pácienseken is múlik. 

Tovább olvasom
EXION™ FACE – Az első tűmentes technológia a hialuronsav termelés fokozására

EXION™ FACE – Az első tűmentes technológia a hialuronsav termelés fokozására

Az EXION 4-in-1 multiplatformos orvosesztétikai készülék a legfejlettebb bőrkezeléseket nyújtja. Az EXION sokoldalú technológiája egyedi energia kombinációkat használ, hogy javítsa a bőr szerkezetét, fokozza feszességét és visszaállítsa egészségét az arcon, a testen és az intim területeken egyaránt. Az EXION FACE kezelés az első tűmentes technológia a szervezet hialuronsav termelésének fokozására! 

Tovább olvasom
EXION™ FRAKCIONÁLT RF – A leggyorsabb mikrotűs rádiófrekvenciás eljárás az arc és a test kezelésére 

EXION™ FRAKCIONÁLT RF – A leggyorsabb mikrotűs rádiófrekvenciás eljárás az arc és a test kezelésére 

Az EXION 4-in-1 készülék jobb eredményekkel, gyorsabb eljárásokkal, kevesebb fájdalommal és rövidebb gyógyulási idővel forradalmasítja a bőrfiatalító esztétikai orvoslást. Az EXION FRACTIONAL RF áttörést jelentő mikrotűs kezelés egyszeri áthaladással, kevesebb fájdalommal ér el hatásosabb eredményt!

Tovább olvasom