FbPixel

Makacs bőrbetegségek és kezelésük

  • Kategória: Blog
Makacs bőrbetegségek és kezelésük

Vannak bőrbetegségek, melyek egy életen át elkísérnek, mégsem kell, hogy megkeserítsék mindennapjainkat. A rosaceás, seborrheás bőr például folyamatos figyelmet igényel, hiszen mindkét betegség kezelésének nehézsége, hogy sem pontos kiváltó oka, sem végleges gyógymódja nem ismert…még. Odafigyelő kezeléssel azonban mind a két betegség jól kordában tartható!

 

A ROSACEÁRÓL

A rosacea leggyakrabban, de nem kizárólag középkorú hölgyeknél kialakuló krónikus gyulladásos bőrbetegség. A tünetek, a pirosodás és szinte égetően meleg érzet, főként az orcán, orron, állon jelentkeznek.

„Mivel kiváltó oka (még) ismeretlen, végleges gyógymódot sem tudunk ajánlani. Jó hír azonban, hogy odafigyelő, rendszeres kezeléssel kordában tartható, fokozódása lassítható. Ám ha egyáltalán nem, vagy félrekezeljük, állapotunk tartósan romolhat” – hangsúlyozza Acsádi Erika kozmetikus, lézerspecialista.

A rosaceás bőrben a hajszálerek kitágulnak és főként az arcon okoznak látványos kipirosodást. Az erős pír mellett idővel pattanások, gyulladt csomók is kialakulhatnak, melyek nagyon hasonlítanak az aknéra vagy allergiás tünetekre.

 

Az alábbi tüneteket észlelve, érdemes szakorvoshoz fordulni pontos diagnózisért:

  • érzékeny arcbőr,
  • gyakori melegségérzés, kipirosodás,
  • szemszárazság, -irritáció (a rosacea előjele lehet a gyakori a szemszárazság, a szem körüli duzzanatok, kivörösödő szemhéjak),
  • ritkábban és főként férfiaknál jelenik meg a rosacea következményeként a megnagyobbodott orr (rhinophyma).

A rosacea kezelésében segít, ha kerüljük az olyan provokáló tényezőket, mit:

  • meleg ételek és italok,
  • meleg fürdő, szauna,
  • fűszeres ételek, alkohol
  • szélsőséges és gyakori hőmérsékletváltakozás,
  • erős napfény,
  • stressz, érzelmi kilengések,
  • kortikoszteroidok és bizonyos magas vérnyomás esetében alkalmazandó gyógyszerek.

A rosacea enyhébb tünetei hatékonyan kezelhető speciális krémekkel, eljárásokkal, súlyosabb esetekben gyulladáscsökkentő antibiotikum-kúra is szükséges lehet. Szép eredmény érhető el az ún. IPL KEZELÉSSEL is. A villanófény nagy energiája hőenergiává alakulva összehúzza a megtágult hajszálereket, eltűnik a zavaró „borvirágos” bőrpír. 3-4 alkalmas kezelés akár 2-3 évig tartó eredményt hozhat. Ha pedig esküvőre, fotózásra, családi ünnepre vagy randira készülünk és gyorssegítségre van szükségünk, a CARBOXY TERÁPIA a megfelelő megoldás.

Legújabb CARBOXY terápiánk non-invazív módon kezelhetők olyan bőrbetegségek, mint a rosacea vagy seborrhea, de segítségével hatékonyan csökkenthetők a finom vonalak, ráncok és a szem körüli sötét karikák is. 
Most bevezető áron biztosítjuk pacienseink számára.

A SEBORRHEÁRÓL

„A seborrhea, vagyis a fokozott faggyútermelés kialakulásának oka szintén egyelőre ismeretlen, de jelentős lehet a genetika szerepe, amivel az átlagostól aktívabb faggyúmirigyet „örökölhetünk” felmenőinktől. Emellett a faggyúban elszaporodó ún. Malassezia gombák is szerepet játszanak megjelenésében” – foglalja össze a szakember.

A seborrhea jelenléte a téli, tavaszi időszakokban erőteljesebb, és stressz vagy túlsúly hatására is fokozódik, de katalizálhatják bizonyos gyógyszerek, vagy hormonális változások is.
Gyakran a hajas fejbőrön jelenik meg piros, égő vagy viszkető, hámló foltokban, de nem ritka a faggyúmirigyekben gazdagabb testtájakon sem, mint az arcon a szemöldök vonalában, az orr- és fültőben, vagy a mellkason.

Tünetei miatt könnyen összetéveszthető a pikkelysömörrel (psoriasis), így a pontos kezelési terv összeállításához a legbiztosabb orvoshoz fordulni.

A főként serdülőkorban jelentkező aknéval szemben a seborrheás dermatitis leggyakrabban kisbabáknál vagy 30-60 éves kor között jelenik meg többnyire, de nem kizárólag férfiaknál.

A betegség nem gyógyítható és folyamatos, tartós kezelést igényel. Enyhe tünetek speciális krémekkel, samponokkal is kezelhetők, de nem ritka, hogy immunomodulátoros (gyógyszeres) kezeléssel érhető csak el hosszútávú eredmény. „Mivel nagyon változó, kinek milyen kezelés válik be, egy jó szakember nagy segítségünkre lehet, ha gyorsan szeretnénk tartós javulást elérni!” – javasolja Acsádi Erika.

Legújabb CARBOXY terápiánk non-invazív módon kezelhetők olyan bőrbetegségek, mint a rosacea vagy seborrhea, de segítségével hatékonyan csökkenthetők a finom vonalak, ráncok és a szem körüli sötét karikák is. 
Most bevezető áron biztosítjuk pacienseink számára.

Legfrissebb cikkek

Legfrissebb cikkek

Blog kategória

EXION™ eljárások kiegészítő ápolása

EXION™ eljárások kiegészítő ápolása

Az EXION™ 4-in-1 multiplatformos orvosesztétikai készülék innovatív technológiája áttörést jelent az arc- és testkezelésében. Hogy a kezelések hatása minél látványosabb legyen és minél hosszabban tartson, a pácienseken is múlik. 

Tovább olvasom
 „A manapság divatos orvos-beteg közhelyeket elkerülve én a nagyszülői örökség továbbvitelére törekszem” – dr. Vadász Márk

 „A manapság divatos orvos-beteg közhelyeket elkerülve én a nagyszülői örökség továbbvitelére törekszem” – dr. Vadász Márk

Dr. Vadász Márk számára az orvoslás nagyszülői örökség. A család nem ritkán a vasárnapi ebéd mellett is szakmázott, így szinte magától értetődő volt a pályaválasztás. Sebész, belgyógyász felmenőkkel mégis a bőrgyógyászat mellett döntött. Hogy miért? Beszélgetésünkből többek között ez is kiderül, mint ahogy arról is mesél, hogyan gondolkodik az orvos-beteg kapcsolatról, milyen szakmai kihívások motiválják, mit tart az esztétikai kezelések egyik legnagyobb kihívásának és mit gondol az internetes öndiagnózisok hatékonyságáról.

Tovább olvasom
Hogyan őrizhető meg a bőr természetes szépsége - Korosztályok és kezelések

Hogyan őrizhető meg a bőr természetes szépsége - Korosztályok és kezelések

Dr. Vadász Márk bőrgyógyász szakorvosunkkal arról beszélgettünk, hogyan változik a bőr az idő előrehaladtával, hogyan őrizhetjük meg bőrünk egészséges szépségét, mit tehetünk a bőröregedés jeleinek enyhítésére 20, 30, 40 vagy akár 50 éves korunk felett.

Tovább olvasom

Legfrissebb cikkek

Összes kategória

EXION™ eljárások kiegészítő ápolása

EXION™ eljárások kiegészítő ápolása

Az EXION™ 4-in-1 multiplatformos orvosesztétikai készülék innovatív technológiája áttörést jelent az arc- és testkezelésében. Hogy a kezelések hatása minél látványosabb legyen és minél hosszabban tartson, a pácienseken is múlik. 

Tovább olvasom
EXION™ FACE – Az első tűmentes technológia a hialuronsav termelés fokozására

EXION™ FACE – Az első tűmentes technológia a hialuronsav termelés fokozására

Az EXION 4-in-1 multiplatformos orvosesztétikai készülék a legfejlettebb bőrkezeléseket nyújtja. Az EXION sokoldalú technológiája egyedi energia kombinációkat használ, hogy javítsa a bőr szerkezetét, fokozza feszességét és visszaállítsa egészségét az arcon, a testen és az intim területeken egyaránt. Az EXION FACE kezelés az első tűmentes technológia a szervezet hialuronsav termelésének fokozására! 

Tovább olvasom
EXION™ FRAKCIONÁLT RF – A leggyorsabb mikrotűs rádiófrekvenciás eljárás az arc és a test kezelésére 

EXION™ FRAKCIONÁLT RF – A leggyorsabb mikrotűs rádiófrekvenciás eljárás az arc és a test kezelésére 

Az EXION 4-in-1 készülék jobb eredményekkel, gyorsabb eljárásokkal, kevesebb fájdalommal és rövidebb gyógyulási idővel forradalmasítja a bőrfiatalító esztétikai orvoslást. Az EXION FRACTIONAL RF áttörést jelentő mikrotűs kezelés egyszeri áthaladással, kevesebb fájdalommal ér el hatásosabb eredményt!

Tovább olvasom